Türelem. Olyan szó, amit már igen korán megtanulunk, valamint korán megtanuljuk a jelentését is. Azonban nem tudjuk elfogadni. Ezt vagy beismerik az emberek, vagy nem, de ez a minőségén mit sem változtat.
Bölcsészképzést kaptam, bár nem vagyok bölcsész. Tanár vagyok. Engedd meg kedves olvasó, hogy némiképp szinesztéziában érzékeltessem Veled a türelem fogalmát.
A vélemény az enyém, mint ahogy a gondolat is, amiből táplálkozik. A türelem számomra lila színű és légies.Lila, hiszen tudjuk, a lila színhez társul egyfajta misztikus jelentéstartam. Egyszerre foglalja magába az elégedetlenséget, a kielégítetlenséget és a megoldást. Én hiszem, hogy az ÉN TÜRELMEMBEN ott van a megoldás, csak még nem látom. A türelem könnyed, olyan mint egy gáz halmazállapotú anyag. Nem tudod megfogni. A kezeim közül néha-néha kicsúszik a türelmem. Nem tudok rá vigyázni olyankor.
Ha önmagaddal szemben nem lenne elég harcolni, akkor harcolhatsz a bürokráciával. Ahhoz, hogy állásajánlatot, esetleg később munkát kaphass az államtól, előbb regisztrálni kell. Ahhoz előbb egy minimum ideiglenes cím kell. Ahhoz hogy ideiglenes címet kaphass, kell a tulajdonos beleegyezése, hivatalos papírok, és némi szerencse, arra vonatkozóan, hogy miután összeomlott az ügyfélkapu-rendszer, hogy időpontot foglalhass, helyre tudd állítani. (Na jó, ide némi kockulás sem árt, én könnyű pozícióból nyitok, van egy "házi informatikusom", akitől sokat lehet tanulni.)
Sikerült elintéznem, hogy ahol most lakom, be legyek jelentve. Magamhoz ragadtam hát az összes iskolai papíromat, hivatalos papírjaimat, és nekivágtam. Irány a munkaügyi központ! RANDIM VAN UGYANIS. A TÜRELMEMMEL!
Szó szerint értsd: reggel nyolckor, nyitáskor a háromszintes épület ajtajánál álltam. Csak ennyien keresnek munkát. Emberek libasorban az első emeleten lévő információhoz vezető lépcsőn, tömeg, megannyi jellem, megannyi türelem. Például a srác, aki vélhetőleg műszaki ember, szerelő. Vagy az ex-portás. Vagy egy korábbi állásinterjún is feltűnt fiatal, maximum 35 éves nő, aki ott sem tudott viselkedni, és anyázott végig mindenre, és szidta a kormányt, hogy miért nem adnak neki még több segélyt, most el kellett jönnie dolgozni. Vagy a Végtelenül TÜRELMETLEN bácsi, aki úgy döntött, őt nem érdekli mások türelme, igenis előre megy, és kiveri a balhét, hogy most azonnal foglalkozzanak vele. (Tudod mi a szomorú? Hogy az emberek meg sem próbálták hátra zavarni, hogy bírjon magával, és várja ki a sorát...ez is mutatja, hogy ide már szinte csak olyanok járnak, akik ott vannak, hogy feladják.) Vagy a két friss diplomás srác, akik a hátam mögött álltak.
Viccelődtek, ugratták egymást - miért, most mit csináljanak, sírjanak? Arra minden hülye képes. - én meg időnként hangosan felnevettem, mert óhatatlanul hallottam, mikről beszélnek. Egy óra állás illetve masírozás után feljutottam az ajtótól az első emeletig. A mögöttem lévő egyik srác előrébb ment lassan az oszlop elé. Intett a társának, hogy menjen utána. Az pedig nekem. Kikerekedtek a szemeim, hogy tényleg én? Bólogatott. Ugyanis az emberek egy sorban legalább 70-en, mint a birkák. És senki nem vette észre, hogy valójában két információs pult van. Hát senki sem látta a fától - bocs, esetünkben oszloptól - az erdőt... akarom mondani az információt.
Gyors ügyintézés után felirányítottak a másodikra, ahol pusztán a véletlennek köszönhettem, hogy azonnal sorra kerültem. Elérkeztem ahhoz a ponthoz, ami nekem igenis fontos.
VÉGRE VAN MUNKAÜGYISEM! Nem csak egy kósza fantom, mint otthon volt, hanem egy értelmes, maximum 40 éves nő. Normális hangnemben beszélt velem, és mindenről informált, a kérdéseimre vonatkozóan. Mivel rákérdeztem a közmunkára, továbbküldött a harmadikra, úgyis kötelező csoportterápiára kellett oda mennem, előtte még egy ügyintézés belefér. Felírtak. Ha van valami, értesítenek, majd eldöntöm, hogy igen, vagy nem. Mivel diplomával nem szeretnék utcát söpörni, ezért igen, adminisztratív feladatokhoz kértem magam.
Ezután jött a csoportterápia. Bullhsit, ami kötelező, és végig kell hallgatni. Egy dolog volt érdekes, erről kértem azóta részletes információkat. Tudom, a törvények NEM ismerete nem mentesít a hülyeség alól. De az az érdekes, hogy amikor a szülővárosomban voltam a munkaügyi központban, ott elhallgatták előlem, hogy 360 nap aktív munkanélküliség után x összegű pénzt lehet igényelni az államtól. Hát tudod, nekem momentán a pénz jól jönne, főleg, hogy semmit sem kapok az államtól.
Szóval én és a Türelmem elmentünk ebbe a háromszintes központba, okosabbak sokkal nem lettünk, és megoldást sem kaptunk, csupán némi nyugtatót útravalóra, hogy "Majd értesítenek, és a szíves türelmemet kérik".
- "Hallod ezt?" - kérdezem én.
- "Nekem nincs is szívem! Ez de hülye!" - így a Türelmem.
- "Mindig ez van." - gondoltam magamban, és sálamat a nyakamba csapva elhagytam ezt a helyszínt.
Hazafelé menet Márai Sándor gondolatai jutottak eszembe. Íme a teljes bölcsesség:
"Ez az emberi képesség, melyre a legnehezebben tehetünk csak szert, ez a tulajdonság, mely ellen lényünk legtitkosabb ösztönei lázadoznak, mert halandók vagyunk, mert időnk kimért, mert csillagunk lefut: ez a legfájdalmasabb kötelesség önmagunkkal, sorsunkkal és annak legmélyebb értelmével, munkánkkal szemben. Nincs igazi alkotás végtelen az ember legtitkosabb alkata fölött úrnak maradni tudó türelem nélkül. Mert az alkotás soha nem bűvészmutatvány, villámgyors kunszt, sanzsé-passzé,a cilinderből nem tud az alkotó műveket előhúzni. Nemcsak a lángész: türelem - maga a mű is türelem, az organikus fejlődés türelme, a visszatartás és érlelés csodája.
Megtanulni a türelmet, életben és munkában, annyi, mint megtanulni a Teremtő titkát.
Magold csak ezt a leckét, te nyugtalan halandó."
Füves Könyv: A türelemről
