Az a jó az életben, hogy vagy Te, Kedves Olvasó, aki éled, és jön az Isten Nyila, ami homlok egyenest alakít rajta egy olyan cifrát, hogy ihaj - és jól felfogott érdekedben, Neked kell alkalmazkodnod.
Főiskola, utolsó év. Albérlet, amibe a szüleim házassági évfordulójának napján sikerült beköltözni. Sok cucc, még több bőrönd, kupleráj, és kitakarítani sem ártana a pecót ennek tiszteletére. Anya a lelkemre köti, mit hogyan, meg hogy mit, és egyfolytában "jó-jó"-zok, apa csekkolja milyen zsír, új mosógép, mikrohullámú és hűtő van az albiban, majd mennek. Két óra múlva felhívom aput, megkérdezem, minden rendben volt-e haza úton:
"Persze Kislányom, leszámítva azt, hogy anyád Vásárhelyig bőgött, hogy felnőtt lettél, és elköltöztél." - erre meg nem tudtam mit mondani, mert szó mi szó, felnőttnek speciel ekkor még nem éreztem magam.
Leköltöztem. Lakótársam az egyik csoporttársam lett, aki tapasztalt albérletező. Tök jól megvoltunk ketten. És miből telt ilyen modern kéglire? Hát kérlek, természetesen a "Tanulók Hiteléből" (tudod, szándékosan nem nevezem nevén), de becézzük csak DH-nak.
Igen ám... de magamat is el kéne tartani valamiből, hiszen az időmből kvázi kitelne, és azt úgy sem fogom tudni megmagyarázni itthon, hogy nekem sokat kell gyakorolnom hangszeren, nem olyan henyélős a szakom... Ez nagyjából így hangzott itthon: "Blablablabla".
Irány melót keresni. Elkísértem egyik csoporttársamat, aki addigra már egy diákmunka közvetítő cégnél kapott ajánlatot értékesítői, operátori munkára. Ráérsz? Igent mondtam, elkísértem. Vártam a hosszú folyosón, ahol tesztet csináltattak vele, agytágítást tartottak neki, mert hát akárkit nem vesznek fel. Akkor nem tudom mi volt velem: mikor kijött a supervisor - egy nálam fiatalabb srác - odamentem, és pofátlanul bekérdeztem, Szia, én vagy Én, írhatok egy tesztet én is? Mert szerintem minden tudásom meg van hozzá, és pon' jó lenne, állást keresek. Srác ledöbben, néz, hát persze.
Fel is vettek, mint a villám. Azóta Kedves Olvasó, amikor mindenféle telefonos úton megkeresnek egy kérdőívvel, vagy el akarnak adni nekem egy "larusz"-enciklopédiát lapszámra, legalább végighallgatom egy darabig. Mert tudod, ez is egy meló, és főiskolások végzik nagy többségben. Ha engem kérdezel, nem szerettem ezt a munkát, és azért nem szerettem, mert megkaptam az enyjét, hogy ha és amennyiben ebben az órában nem adok el ennyi, meg ennyi árut (aminek a minőségét hagyjuk, meg a milyenségét, szerintem a supervisor sem hitt a termékben), akkor nem hogy még egyszer lekoppint a lábamról, de még az alapbéremből is le fog vonni. Na állj meg! Egy: Te nem motiválsz éppen, hanem DEMOTIVÁLSZ, kettő: monitoringozol szánt szándékkal, ahelyett, hogy szerveznél(Ő maga is elmondta, hogy szokott a kollégáival szemétkedni), három: az alapbérből nem vonhatsz le. A jutalékomat visszatarthatod, de az alapbéremet nem. Ilyen, amikor visszanyal a fagyi, jelen esetben én. Dolgoztam tovább. Csak nem hagyott békén, na akkor eldurrant az agyam, és azt mondtam, lesz, ami lesz: Kihívtam beszélgetni szünetben a Kisfőnököt, és közöltem vele, hogy holnaptól nem szeretnék bejönni, átadnám ezt a munkát másnak. Na, indult a hátizé, ne csináld már, satöbbi. Mondom még egyszer, hogy világos legyek: NEM SZERETNÉK BEJÖNNI, felmondok, a fizumat, amit eddig kerestem meg utaljátok a számlámra, a diákszövetkezeten keresztül. További minden jót, és sikereket a munkátokban.
Konklúzió: Felmondtam, az addig, általam termelt összeget még a mai napig nem kaptam meg, és még egy héten keresztül küldte a supervisor az sms-t, hogy menjek dolgozni, miután kivett a rendszeréből. Nem az a baj diákként, ha egy Nálad fiatalabb gyerek, egy Kis dugasz el kezd veled cinikus hangnemben beszélni, mert ehhez a hangnemhez néhány főiskolai tanár már hozzászoktatott. A baj az, hogy az amúgy sem sok alapbéredből el akar venni, ami hülyeség, mert nem teheti meg, és szívja a véredet, mert azt gondolja, neki ez a dolga. Nem kisapám, pedagógiai érzéked látom nulla, nem ez a dolgod. Te csak a beosztottjaiddal nem kommunikálsz hatékonyan, mindenki másnak meg smúzolsz. Akkor lennél jó supervisor - csoportvezető, nem is főnök - ha segítenéd néhány tippel, ötlettel, rávezetéssel a beosztottjaidat, nem pedig vérszívó kis hülye módjára, azt képzelve magadról, hogy Te vagy ennek a "maffiának" a feje, cseszegeted a többieket. Egy tipp, mert biztos nehéz dolgod lehet supervisorként: ugyebár, akiket oda felveszel dolgozni, méred a kommunikációs szintjüket. Az intelligens viselkedés elvárt. Akkor feltételezd már, kérlek, hogy ezek az embereknek a jó kommunikációs készségük együtt jár némi kreativitással. Motiváld már a kreativitásukat, de ne azzal, hogy hepciáskodsz!
Tekertem haza a bringán. Közben agyaltam, most mi lesz velem, ezt jól megcsináltam, és a pénzmag, amim volt, erősen fogy, mert ugyebár enni is kell valamiből. És Jesszusom, hogy fogok számlát fizetni. DE MEGOLDOM, olyan nincs, hogy nem!
Azzal a lendülettel bekanyarodtam egy étteremhez, amiről annyit tudtam, hogy nem régen nyílt meg. Megkérdeztem, akadna-e konyhai munka. Az éppenséggel akad. Menjek be próbanapra. A két séf közölte a próbanap után a főnökkel, hogy engem akarnak, mert értelmes is vagyok, és jól tudok velük együtt dolgozni, nem kell több próbanapos, én kellek. Elkezdtem hát dolgozni. Délelőtt, kora délutánig iskola, utána 12 km bringázás haza, utána egy szusszanás, egy kávé, és délutántól késő estig, nem ritkán éjjelig munka, aztán irány haza, fürdés, alvás, és minden indul az elejétől. Úgy éreztem magam, mint egy tál spagetti és egy felmosórongy furcsa keveréke. Aztán jó is volt, néztek is a Fiúk, amikor Mozart-részleteket kellett hallgatniuk rádió helyett: ugyanis éppen próbáltam memorizálni, mert másnap élet-halál között is, de fel kell mondani. Kevés volt a fizu, de hiszen félállásban csináltam, de kaptam vacsorát. Aztán láttam én is, milyen hely ez... van itt is turpisság rendesen. Aztán államvizsgáznom kellett egyet. Nem volt egy jó ómen két hét szabit kérni, de volt már ekkor egy másik alkalmazott is, csak ő járt jobban, elvégre neki gyerekei is vannak, akiket el kell tartania egyedül, mert a volt férje nem akar gyerektartást fizetni, és megy a per.
Ki is rúgtak. Pontosabban megköszönték, hogy robotoltam nekik. Hála istennek! Akkor már nekem is televolt a hócipőm, nem csak nekik velem. Aztán olyan érdekesen fizettek ki... hát egy szemétségi skálán az mekkora, 1-től 10-ig, amikor a megkeresett 40 000 forintodat úgy fizeti ki, hogy ebből 15 000 étkezési jegy, amit étteremben tudsz jó drágán levásárolni? Diákként ez annyira nem frankó, másfelől, egy boltot sikerült találni, a "fordított" ABC-t, amiről meg tudjuk, hogy nem túl olcsó.
Kértem vissza a kiskönyvemet, azt a kék semmirekellő valamit, amit beszedtek tőlem, a könyvelő. Mondom, oké, de ezt úgy szoktuk, hogy minden nap írjuk magunknak, meg pecsételünk, jajjjj, ne foglalkozzak vele, ők adminisztrálnak. És ezzel a lendülettel az ocsmány zöld műkörmökkel rendelkező könyvelőcsaj elvitte a papírjaimat. Közben hál'Istennek kirúgták. Igen ám, amikor a könyvemet kértem vissza, a Főnök nem tudta hol van... szegény... majd telefonál.
Egy hónap múlva mentem be, és közöltem vele, hogy jó, nem hívtál, ő még mindig nem tudta hol vannak a cuccaim, mondtam, hogy ha Te így, akkor én meg pont tudom az ÁNTSZ, meg az APEH telefonszámát, és pont nálam van a telefonom, és pont a vendégeid előtt is képes lennék telefonálni... Jéééé, azonnal előkerült a kiskönyvem.
Az a szívás, hogy fél évig dolgoztam feketén. A vendéglátásban vannak csak igazán furcsa szokások és emberek. Például a Főnök anyja, aki szabad perceiben lejön a konyhára a vérünket szívni. A Főnök, aki aznap éppen a szakács, és képes otthagyni engem, meg a pizzást, hogy igaz, hogy most jött be hat a'la carte, de neki most el kell mennie, oldjuk meg, sziasztok. Vagy az egy-két kavarógép pincércsaj, akik gyakorlatukat töltik éppen.
Utána nem sikerült állást találni, és a nyakamon volt a nehezebbik államvizsga, de apu kihúzott a csávából azzal, hogy mindig juttatott annyi pénzt, ami az éhenhaláshoz kell, és én azt osztottam be, ekkor már nem volt sok hátra.
Mi a tanulság? Diákként - VÉGZETTSÉG NÉLKÜL - trógermelót kapsz sok esetben. Láthatod, az egyik szellemi, a másik fizikai munka volt. Nem jelent semmit, ha van igazságérzeted, vagy ha végzed a munkádat, mert a sz@r munkával is edződsz, tapasztalsz. Ami viszont elkeserítő pályakezdőként, hiszen mind ez az ország keleti felében zajlott: ha be merem írni az önéletrajzomba tapasztalatként ezeket - PÁLYAKEZDŐKÉNT - és az ország nyugati felében egy munkára beadom, és már ott virít, hogy ilyen, meg ilyen diplomám van, a HR-es kisasszony, aki valószínűleg életében nem dolgozott ilyen munkát, vagy olvasni nem tud, hogy milyen végzettségem van, izomból kikukázza az önéletrajzomat, és jobbik esetben küld egy elutasító mailt.
P.S. hamarosan találok munkát, pályakezdőként, végzettséggel. Mert azt mondtam. ;)
